Az oldal helyes megjelenítéséhez JavaScript szükséges, amit az Ön böngészője jelenleg nem támogat!

Prémium Magyar Állampapír

 

A Prémium Magyar Állampapír dematerializált, inflációhoz kötött, változó kamatozású állampapír.. A 2022. szeptember 30. napján és az követően forgalomba hozott sorozatok névértéke 1 forint, míg a korábbi sorozatok 1.000 forintos címlettel kerültek forgalomba. A kifizetendő kamat mértéke a kamatbázisból és a kamatprémiumból adódik össze. A Prémium Magyar Állampapír a kamat megállapítás évét megelőző naptári évre vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett éves átlagos fogyasztói árindex-változás százalékos mértéke, mint kamatbázis felett biztosít sorozatonként eltérő kamatprémiumot. A kamatprémium mértékének meghatározására az adott sorozatra vonatkozó Nyilvános Ajánlattételben kerül sor.

Kinek ajánljuk?

  • Akiknek fontos a tőkevédelem, hiszen a hozamkörnyezet változásától függetlenül a kötvény lejáratakor biztosított a befektetett tőke visszafizetése;
  • akiknek fontos, hogy befektetéseiken pozitív reálhozamot érjenek el;
  • akik inflációhoz kötött befektetési lehetőségeket keresnek;
  • akik előnyben részesítik az átlátható befektetési megoldásokat, hiszen a Kötvény minden esetben a Meghatározott Kamatbázis Kamatprémiummal növelt értékét fizeti;
  • akiknek fontos, hogy a Magyar Állam, mint Kibocsátó biztosítsa a Kötvény kifizetéseit (kamat + tőke);
  • akik optimalizálni szeretnék kamatadó-fizetési kötelezettségeiket, hiszen a lakossági ügyfelek számára elérhető Magyar Állampapírok adómentesek.


Aktuális jegyzés

2032/J Prémium Magyar Állampapír


Lezárt jegyzés

2032/I - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2032/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapír adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatatlának lezárásáról - 2024.01.31.  (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2033/I - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2033/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapír adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatatlának lezárásáról - 2023.11.22.  (PDF)

Közlemény a 2033/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2023.10.05. (PDF)
Közlemény a 2033/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2023.11.07. (PDF)
Közlemény a 2033/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2023.11.27. (PDF)
Közlemény a 2033/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2023.11.29. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2028/L - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2028/L és a 2031/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatatlának lezárásáról - 2023.07.26.  (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2031/I - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2028/L és a 2031/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatatlának lezárásáról - 2023.07.26.  (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2027/k - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2027/K és a 2030/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatatlának lezárásáról - 2023.05.24.  (PDF)
A Prémium Magyar Állampapír elnevezésű 2027/K és 2030/J sorozatszámú államkötvények ismertetőinek módosítása - 2023.04.26. (PDF)
Közlemény a 2027/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2023.04.19. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2030/j - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2030/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2023.06.01. (PDF)
Közlemény a 2027/K és a 2030/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatatlának lezárásáról - 2023.05.24.  (PDF)
A Prémium Magyar Állampapír elnevezésű 2027/K és 2030/J sorozatszámú államkötvények ismertetőinek módosítás 2023.04.26. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2030/I - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2030/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatatlának lezárásáról - 2023.03.21.  (PDF)
Közlemény a 2030/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2023.02.23. (PDF)
Közlemény a 2030/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2023.03.24. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2027/j - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2027/J és a 2029/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatatlának lezárásáról - 2023.01.13.  (PDF)
Közlemény a 2027/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.12.14. (PDF)
Közlemény a 2027/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.11.30. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2029/J - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2027/J és a 2029/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatatlának lezárásáról - 2023.01.13.  (PDF) Közlemény a 2029/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.12.14. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2029/I - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2029/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárásáról (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2026/j - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2026/J és a 2028/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárásáról (PDF)
Közlemény a 2026/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.09.23. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2028/K - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2026/J és a 2028/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárásáról (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2028/I - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2028/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.03.25. (PDF)
Közlemény a 2028/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapír adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárásáról - 2022.04.21. (PDF)
Közlemény a 2028/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.04.25. (PDF)
Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2025/K - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2025/K és a 2028/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárásáról (PDF)
Közlemény a 2025/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.03.25. (PDF)
Közlemény a 2025/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.05.03. (PDF)
Közlemény a 2025/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.05.27. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Ismertető (PDF)

2028/j - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2025/K és a 2028/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárásáról (PDF)
Közlemény a 2028/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.05.18. (PDF)
Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2028/I - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2028/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.03.25. (PDF)
Közlemény a 2028/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapír adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárásáról - 2022.04.21. (PDF)
Közlemény a 2028/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.04.25. (PDF)
Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2027/I - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2027/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapír adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárásáról (PDF)
Közlemény a 2027/i sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2022.03.04. (PDF)
Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)

2024/k - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2024/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárásáról - 2022.01.14. (PDF)
Közlemény a 2024/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.12.13. (PDF)
Közlemény a 2024/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (Módosítás)  - 2021.11.10. (PDF)
Közlemény a 2024/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.11.08. (PDF)
Közlemény a 2024/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.10.06. (PDF)
Közlemény a 2024/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.08.31. (PDF)
A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2024/K és 2026/I sorozatú államkötvények ismertetőinek módosítása - 2021.07.26. (PDF) Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)
Ismertető A1 mellélletének módosítása (PDF)

2026/I - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2026/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.12.14.. (PDF)
Közlemény a 2026/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.11.08. (PDF)
Közlemény a 2026/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.10.21. (PDF)
Közlemény a 2026/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.10.08. (PDF)
Közlemény a 2026/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.09.06. (PDF)
Közlemény a 2026/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.08.03. (PDF)
Közlemény a 2026/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.05.27. (PDF)
A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2024/K és 2026/I sorozatú államkötvények ismertetőinek módosítása - 2021.07.26. (PDF)
Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)
Ismertető (PDF)
Ismertető A1 mellékletének módosítása (PDF)

2023/L - aktuális adagolt kibocsátás

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Közlemény a 2023/L sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.04.07. (PDF)
Közlemény a 2023/L sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2020.09.22. (PDF)

2025/j - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2025/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárásáról - 2021.01.19. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Közlemény a 2025/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2021.01.19. (PDF)
Közlemény a 2025/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2020.10.13. (PDF)
Közlemény a 2025/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2020.08.03. (PDF)

Ismertető (PDF)

2025/i - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2023/K sorozatszámú és 2025/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárásáról - 2020.04.20. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Ismertető (PDF)

2023/k - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2023/K sorozatszámú és 2025/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárásáról - 2020.04.20. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Ismertető (PDF)

2024/J - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2024/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapír adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2019.10.28. (PDF)

Közlemény a 2024/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapír adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2019.09.03. (PDF)

Közlemény a 2024/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapír adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2019.07.15. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Ismertető (PDF)

2022/L - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2022/L sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról - 2019.10.24. (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Ismertető (PDF)

2022/K - aktuális adagolt kibocsátás

Általános terméktájékoztató (PDF)

Ismertető A/1. jelű mellékletének módosítása - hatályos 2019. március 18-tól (PDF)

Közlemény a 2022/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapír adagolt kibocsátás útján történő nyílvános ajánlattétel módosításáról (PDF)

Közlemény a 2022/K sorozatszámú és 2024/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Ismertető (PDF)

2024/I - aktuális adagolt kibocsátás

Általános terméktájékoztató (PDF)

Ismertető A/1. jelű mellékletének módosítása - hatályos 2019. március 18-tól (PDF)

Közlemény a 2024/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (PDF) - hatályos 2019. február 11-től

Közlemény a 2022/K sorozatszámú és 2024/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (PDF) - hatályos 2019. május 16-tól

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Ismertető (PDF)

2021/K - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2021/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (PDF) - hatályos 2019. január 14-től

Közlemény a 2021/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (PDF) - hatályos 2018. november 26-tól

Közlemény a 2021/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (PDF) - hatályos 2018. október 10-től

Közlemény a 2021/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (PDF) - hatályos 2018. augusztus 3-tól

Közlemény a 2021/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (PDF) - hatályos 2018. július 6-tól

Közlemény a 2021/K sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Ismertető (PDF)

Általános terméktájékoztató (PDF)

2021/J - aktuális adagolt kibocsátás

2021/J sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosítása és nyilvános forgalomba hozatalának lezárása (2018.01.15.)
Letöltés (PDF)

Ismertető A/1. jelű mellékletének módosítása - hatályos 2017. december 12-től
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Ismertető (PDF)

Általános terméktájékoztató (PDF)

2023/I - aktuális adagolt kibocsátás

2023/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárása (2018.01.16.)
Letöltés (PDF)

2023/I sorozatszámú Prémium Magyar Állampapírok adagolt kibocsátás útján történő nyilvános forgalomba hozatalának lezárása (2018.01.15.)
Letöltés (PDF)

2023/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosítása (2018.01.11.)
Letöltés (PDF)

2023/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosítása (2018.01.09.)
Letöltés (PDF)

Ismertető A/1. jelű mellékletének módosítása - hatályos 2017. december 12-től
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Ismertető (PDF)

Általános terméktájékoztató (PDF)

2020/K - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2020/K sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról és lezárásáról (2017.10.02.)
Letöltés (PDF)

Általános terméktájékoztató (PDF)

2020K Prémium Magyar Államkötvény Ismertető (PDF)
Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Közlemény a 2020K sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.10.03.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2020K sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.09.26.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2020K sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.08.24.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2020K sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.07.06.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2020K sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.05.25.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2020K sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.05.11.)
Letöltés (PDF)

2022/J - aktuális adagolt kibocsátás

Közlemény a 2022/J sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról és lezárásáról (2017.10.02.)
Letöltés (PDF)

Általános terméktájékoztató (PDF)

2022J Prémium Magyar Államkötvény Ismertető (PDF)
Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról (PDF)

Közlemény a 2022J sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.10.03.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2022J sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.08.03.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2022J sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.06.28.)
Letöltés (PDF)


2022i - aktuális adagolt kibocsátás

Általános terméktájékoztató
Letöltés (PDF)

2022I Prémium Magyar Államkötvény Ismertető
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2022/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról és lezárásáról (2017.05.11.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2022/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.04.27.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2022/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.04.10.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2022/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.03.29.)
Letöltés (PDF)


2021i - aktuális adagolt kibocsátás

Általános terméktájékoztató
Letöltés (PDF)

Közlemény nyilvános forgalomba hozatal lezárásáról - hatályos 2017. február 16.
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel és ismertető módosítása - hatályos 2016. szeptember 12-től
Letöltés (PDF)

2021I Prémium Magyar Államkötvény Ismertető
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2021/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.02.13.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2021/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.01.10.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2021/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2016.12.14.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2021/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (2016.11.23.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2021/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2016.07.13.)
Letöltés (PDF)


2019L - aktuális adagolt kibocsátás

Általános terméktájékoztató
Letöltés (PDF)

Közlemény nyilvános forgalomba hozatal lezárásáról - hatályos 2017. február 16.
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel és ismertető módosítása - hatályos 2016. szeptember 12-től
Letöltés (PDF)

2019L Prémium Magyar Államkötvény Ismertető
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2019/L sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.02.08.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2019/L sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2017.01.05.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2019/L sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételeinek módosításáról (2016.07.13.)
Letöltés (PDF)


2020J - Aktuális adagolt kibocsátás

Általános terméktájékoztató
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel és ismertető módosítása - hatályos 2016. szeptember 12-től
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2020/J sorozatú államkötvények ismertetőjének javítása
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2020/J sorozatú államkötvények ismertetőjének módosítása (2015.10.09.)
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2020/J sorozatú államkötvények ismertetőjének módosítása (2015.11.02.)
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2020/J sorozatú államkötvények ismertetőjének módosítása (2015.11.18.)
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2020/J sorozatú államkötvények ismertetőjének módosítása (2015.12.16.)
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2020/J sorozatú államkötvények ismertetőjének módosítása (2016.01.13.)
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2020/J sorozatú államkötvények ismertetőjének módosítása (2016.02.05.)
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2020/J sorozatú államkötvények ismertetőjének módosítása (2016.03.16.)
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2020/J sorozatú államkötvények ismertetőjének módosítása és nyilvános forgalomba hozatal lezárása (2016.03.31.)
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2020/J sorozatú államkötvények nyilvános forgalomba hozatalának lezárása (2016.04.01.)
Letöltés (PDF)

2020J Prémium Magyar Államkötvény Ismertető
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról
Letöltés (PDF)


2018K - Aktuális adagolt kibocsátás

Általános terméktájékoztató
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel és ismertető módosítása - hatályos 2016. szeptember 12-től
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2018/K sorozatú államkötvények ismertetőjének módosítása
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2018/K sorozatú államkötvények ismertetőjének módosítása (2015.11.18.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2018/K sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (2015.12.01.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2018/K sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (2016.01.05.)
Letöltés (PDF)

Közlemény a 2018/K sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosításáról (2016.02.23.)
Letöltés (PDF)

A Prémium Magyar Államkötvény elnevezésű, 2018/K sorozatú államkötvények nyilvános forgalomba hozatalának lezárása (2016.04.01.)
Letöltés (PDF)

2018K Prémium Magyar Államkötvény Ismertető
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról
Letöltés (PDF)


2020I - Aktuális adagolt kibocsátás

Nyilvános ajánlattétel és ismertető módosítása - hatályos 2016. szeptember 12-től
Letöltés (PDF)

Lezárás közlemény és új forgalomba hozatal
Letöltés (PDF)

2020I Prémium Magyar Államkötvény Ismertető
Letöltés (PDF)

2020I Prémium Magyar Államkötvény Ismertető A/1. jelű mellékletének módosítása
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról
Letöltés (PDF)

2020/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosítása
Letöltés (PDF)

2020/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosítása és nyilvános forgalomba hozatalának lezárása (2015.05.11.)
Letöltés (PDF)

2020/I sorozatszámú Prémium Magyar Államkötvények adagolt kibocsátás útján történő nyilvános ajánlattételének módosítása és nyilvános forgalomba hozatalának lezárása (2015.05.12.)
Letöltés (PDF)


2018j - Aktuális adagolt kibocsátás

Nyilvános ajánlattétel és ismertető módosítása - hatályos 2016. szeptember 12-től
Letöltés (PDF)

Lezárás közlemény és új forgalomba hozatal
Letöltés (PDF)

2018J Prémium Magyar Államkötvény Ismertető
Letöltés (PDF)

2018J Prémium Magyar Államkötvény Ismertető A/1. jelű mellékletének módosítása
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról
Letöltés (PDF)


2019K - Aktuális adagolt kibocsátás

Nyilvános ajánlattétel és ismertető módosítása - hatályos 2016. szeptember 12-től
Letöltés (PDF)

2019K Prémium Magyar Államkötvény Ismertető
Letöltés (PDF)

Nyilvános ajánlattétel forgalomba hozatalról
Letöltés (PDF)